Nyusza november 11 hajnalán a Szt. Imre kórházban kötött ki, mert előfájásai voltak és úgy érezte, nem kap levegőt.
mint tudjuk, a kórház nem egy inger gazdag környezet, különösen nem egy olyan csajszinak, mint Nyusza, aki állandóan pörög! A négy ágyas szobában kismamák pocakkal érkeztek, aztán hamarosan babástul távoztak, vele meg nem történt semmi. Babák éjszaka sírtak, szobatársak horkoltak, messze nem ideális környezet a pihenésre. így aztán hol ő volt padlón, hol én. neki volt a nehezebb dolga, bár igyekeztem átvállalni, amit csak lehet. napi 2-3 látogatás, sétálgatás, illetve a kedves és őszinte, bár türelmetlen érdeklődők előbb felvilágosítása majd leszerelése. :-)
tárgyalás:
Nyusza 14. napja volt bent a kórházban, amikor is már háromszor indították meg neki a szülést - oxitocinnal, meg egyéb természetesnek egyáltalán nem mondható dolgokkal.
szóval, 14. napon délben telefonált, hogy a doki szerint ma meglesz a baba. anno úgy beszéltük meg, a vajúdóba apuka megy, a szülőszobára én. szóval, szaladtam haza átöltöztem, szereztem kaját (megelőzendő, hogy apuka éhen haljon a várakozás közben). 14 óra tájban értem be a kórházba, megvettem a szülőszobai egyen-csomagot, megtaláltam a szülészetet, becsengettem Nyulamért és kezdődött.
az első 2 és fél órát végig hülyéskedtük. beszéltettem, nevettünk, viccelődtünk, vittem könyvet, azt olvasta, vittem angol nyelvleckét és Ludas Matyis - felolvasós mesében - ezeket valahogy nem akarta :-)
1/2 5 kor megrepesztették a magzatburkot, majd kaptunk egy órát, hogy még kint ücsörögjünk. aztán még kikönyörögtem 30 percnyi időt, hogy apuka a város másik végéből odaérjen, de akkora dugó volt, nem ért oda.
átöltöztem, Nyusza felpattant a szülőágyra, rögvest belékötötték az újabb adag oxitocint és a pocakjára a 2 szívhangra figyelő bigyót, amikről rajzolt egy masina.
Újabb bő 2 és fél órán keresztül csicseregtem neki. ekkorra már voltak fájásai, ő maga nemigen szólalt meg, de azt mondta, beszéljek, meséljek, az jó neki. hát így tettem.
még jó, hogy eszembe jutott, az én szülésemkor nagyon jó lett volna, ha nem kötnek az ágyhoz, hanem felkelhetek. megkérdeztem a bábaasszonyt, Irenkét, meg lehetne oldani most, hogy Nyusza felálljon, tán könnyebben tágulna. megengedte, sőt, kifejezetten jó ötletnek tartotta. és be is vált, mert nagyon meggyorsította a szülést.
az utolsó 2 óra már csak arról szólt, hogy a lélegzetvételét figyeltem, számoltam, irányítottam; vízzel kínáltam, lemostam az arcát, mikor nagyon el volt pilledve, szédült, levittem „alfába” és próbáltam pihentetni azokra a perces fájások közötti időkre, amit megengedett a picúr. de! vette az adást és messzemenőkig együttműködött! és közben beszéltem Mimóhoz is, hívtam, csalogattam.
a bába asszony és a doki legnagyobb meglepetésére a baba 22.40 kor megszületett. a beszélgetésük hallgatva nem gondolták, hogy még aznap megszületik. szóval, csapatmunka volt.
hozzátartozik az igazsághoz,a bába asszonynak eleinte egyáltalán nem tetszett, hogy az anyuka lesz bent a szülésnél. de kb. fél óra múlva már nem csak elfogadta a tényt, de látta, nem lesz itt semmi baj.
az apuka pont úgy viselkedett, ahogy az elvárható volt tőle, szaladgált, mint mérgezett egér, és idegeskedett. őt csak egyszer kellett leszerelnem, amikor 8 óra tájban azonnal be akart menni a szülőszobára.
Nyulamra azonban nagyon büszke vagyok: higgadtan, türelmesen, szófogadóan és hang nélkül csinálta végig a szülést. olyan rutinosan, mintha már a 100. lett volna!
Mimó pedig csodálatos – ugye, ez nem meglepetés. én pedig egyáltalán nem vagyok elfogult, mitől lennék az?
Hát így.
